Ez lehetett a szerkezet egyik funkciója.
[Az ókori vázaképen Médeia éppen megöli egy "gyermekét".]
A másik funkcióról is volt szó már, szintén a kabirok és a krétai labirintus kapcsán, mikor gyermeket használtak „alapanyagként”, hogy életüket mentsék, testüket erősítsék és életüket meghosszabbítsák.
Emlékezzünk vissza: már az orkhomenoszi boszorkányhegynél is ugyanilyen gyermekáldozatra készültek, amikor egy égihajó leszállt és elrabolta az Aranygyapjút, és Kolkhiszba vitte.
A visszaút során az argonauták betörtek Krétára. Médeia hatástalanította a szigetet őrző hatalmas bronzembert, Talószt. Azt hiszem, betörtek a krétai Labürinthoszba, hogy tudják használni az Aranygyapjút.
A krétai labirintus funkciójáról:
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=105019417&t=9000303
A görögök már az egész Argonauta-mítoszt többféleképp mondták el, és magyarázták, de van egy minket érdeklő rész: Médeia hét fiú és hát lánygyermeket szült Iászónnak, akiket állítólag a felbőszült korinthosziak öltek meg, de van olyan mítosz, ahol Médeia maga ölt meg kettőt. Az egész persze hülyeség így elmondva, de ha visszaemlékszünk, mit mondtam a krétai Labürinthoszba küldött erőszakos felajánlásról: hét fiú és hát lánygyermeket kellett küldeni Minotaurosznak, az építmény belső kamrájában lakó szörnynek. A mítosz pedig semmit nem tud, miért kellett nekik hatástalanítani a krétai robotot, pedig csak másnap utaztak tovább, de hogy azalatt mit csináltak Krétán, senki nem tudta...
Médeia csupán az előírásnak megfelelően leölte a gyermekeket a Labürinthoszban (akik bizonyára nem a gyermekei voltak). Egyszerűen, használta azt a gépezetet, ami előállította azt a szert, ami megfiatalította a sejteket.
Médeia a Kolkhiszből való visszatérés után mindenfelé azzal kérkedett képes megfiatalítani embereket: ezt teszi Makrisszal és nővéreivel, majd Aizónnal, és ahogy a mítosz mondta: testükből kifolyatta az elhasznált vért és az elixírrel pótolta.
Hasonló részleteket és utalásokat, ahol Médeia használ egy „csodaszert”, halottat támaszt fel, sebesüléseket gyógyít meg… még sorolhatnák, de már felesleges. Mert azt gondolom, hogy az elbeszélés ilyen részletei éppen azzal vannak kapcsolatban, hogy Médeia, Iászón és Orpheusz egyszerűen „üzemeltették” az Aranygyapjú szerkezetét. Ez a szerkezet láthatólag más funkcióval bírt, mint amit Odüsszeusz elhozott az atlantiaktól, és amit jobb híján, "Grál"-nak is neveztünk.
Az Aranygyapjú kellett a legendák által leírt fémfalú szobákba, ahol megtermékenyítést és emberhasznosítást végeztek. Nyilvánvalóan nem akkori idők találmánya volt, hanem egy régibb korban hozták a földre. Ez elsősorban a vénusziak életét védte, de amikor a vízözön után megroppant hatalmuk, emberek indultak keresésükre, és elragadták azt, s vélhetőleg erről szól az argonauták nagy kalandja...
[Médeia megöli gyermekeit, majd eltűnik az égben a sárkányok vontatta szekerén]
A HAZATÉRÉS MÍTOSZA
A klasszikus kor görögjei már nem voltak tisztában, milyen irányban tért haza az Argó hajó Kolkhiszból.
A legrégibb változat - Hésziódosz, Hekataiosz, Pindarosz vagy Antimakhosz - szerint egyszerűen tovább hajóztak a kolhiszi Phaszisz folyón, ami belefolyt a földet körülvevő Ókeanoszba, és megkerülve az egész földet Afrikán át tértek vissza (mégpedig vagy a Níluson, vagy a Tritónisz-tavon).
A másik vélemény az volt, hogy ugyanazon az útvonalon mentek vissza, ahol jöttek. Ezzel csak annyi gond volt, hogy a monda szerint a kolkhiszi flotta lezárta a Fekete-tenger kijáratát.
A harmadik variáció pedig az volt, hogy az Argó felhajózott a Dunán, majd egy másik folyón (Pó vagy Rhone) kijutott a Földközi-tengerre.
A negyedik pedig, hogy a Tanaiszon (Don) hajóztak fel, és egy másik folyón átvergődve kijutottak az északi óceánra, majd Európát megkerülve, a Gibraltári-szoros át jöttek vissza.
A legfőbb problémájuk az volt a klasszikus kor görögjeinek, hogy képtelenek voltak megmagyarázni, hogyan kerültek az argonauták Keletről Nyugatra, hiszen elvileg vissza kellett volna térniük Iolkoszba.
Az első igazi történetírójuk, Hekataiosz i.e. 510 körül még azt gondolta, hogy a Kaszpi-tenger a földet körülfolyó Ókeanosz egy öble, de világossá vált, hogy innen nincs kapcsolat az Indiai-óceánnal. Később azt találták ki, hogy a Dunán jöttek vissza, és a Türrhén-tengeren vagy az Adrián jutottak ki, így az összes későbbi helyszínt, mint Kirké szigete, Szkheria, áthelyezték a Földközi-tengerre (Plinius már leírta, hogy a Dunának nincs kapcsolata a két tengerrel). Pedig Homérosz megemlítette Odüsszeiá jában, mikor Odüsszeuszék az Azori-szigetek közt hajóztak, hogy korábban járt már erre az Argó…
Akkor hát merre mentek argonautáink…?
A „megfejtés” kulcsa vélhetőleg valóban a Kaszpi-tengerben van, és a legrégibb vélekedésben, hogy az Aranygyapjú megszerzése után tovább hajóztak a Phasziszon. Hekataiosz tévedett a Kaszpival kapcsolatban, és már Hérodotosz megírta, hogy az egy hatalmas zárt tó, még a méreteit is közölte.
Volt egy Homéroszt is megelőző ún. „ős Argonautika-eposz”, amiből a korai költők és logográfusok szemezgettek, de már az ő korukban is hihetetlennek tűnt a visszaút leírása. Pláne azután, hogy a milétosziak görög gyarmatokat alapítottak a Fekete-tenger keleti felében, sőt a Phaszisz folyónál is egyet. Pedig éppen a legrégebbi anyag beszélte el az igazat...
A Phaszisz-folyóról ugyan kiderült, hogy a hegyekből ered, azaz nem ömlik a Kaszpi-tengerbe, de éppen úgy elképzelhető, hogy abban az ősi korban egy csatorna révén összekapcsolták a kolkhisziak a két tengert. Sztrabón kétezer évvel ezelőtt Iászonnak szentelt emlékművekről beszél a Kaukázusban, sőt azt, mondja, hogy a híres
Kaszpi Kapuk nál lévő hegyet, Derbentnél Iászónról van elnevezve. Derbent ősi városa pedig már akkor állt, mikor az első király, Ménész elkezdett volna uralkodni Egyiptom felett.
AZ ŐSI KASZPI-TENGER
Nagy Sándor csapataival i.e. 330 nyarán Hürkaniába érkezett, a Kaszpi-tenger partjaira, s abban a hitben voltak, hogy a tengerből vezet egy kijárat a világóceánra…
Visszafejlődött volna a földrajztudomány? Mi történt…?
Hiszen nem csak Hérodotosz, hanem éppen Sándor tanítója, Arisztotelész is megírta, hogy a Kaszpi egy
tó. Azt hiszem, tudom a választ: 332-ben Nagy Sándort fáraóvá koronázták Héliupoliszban, s Alexandroszt a csapatok mellett tudósok is kísérték. Szükségük volt olyan keleti területekről szóló ismeretekre, melyeket alig ismertek. A héliupoliszi templomi irattárakban pedig voltak térképek és peripluszok, melyeket átadtak az új királynak. Csak egy valamit hagytak ki a számításból, hogy azok a leírások és térképek nagyon régiek, több ezer évesek voltak.
Az ókori görög történetírók ugyanis rendre beszámoltak arról, hogy egy ősi egyiptomi király csapatival Kolkhiszig nyomult, mely egy ideig a gyarmatuk is volt, és katonáiból sokat ott letelepített. Dikaiarkhosz Szeszonkhószisznak nevezi a királyt, aki még a mitikus időkben, Hórusz után uralkodott, az ő számolásában valamikor i.e. 3700 körül lépett trónra. Apollóniosz Rhodiosz meg azt közli, hogy Kolkhiszban megőrizték „az ősapáik írásait oszlopokra vésve, ahol fel van jelölve minden útvonal, a tengerek és földek határai”, azaz Szeszónkhószisz idejében készült térképeket, mert az ő idejében az egyiptomi katonák bejárták egész Európát és Ázsiát.
[Dikaiarkhosz rekonstruált térképe]
Más magyarázat nem lehet, hiszen az i.e. 3. század elején hirtelen felbukkant egy északi útvonal leírása, amerre az argonauták hazaindultak. Timaiosz, Szkümnosz vagy az Argonautica Orphica szerzője a Don folyón hajóztatja fel az Argót, majd egy másik folyamra kelnek át, ami kiviszi őket az északi világtengerre (Jeges-tengerre). Ugyanakkor a geográfusok, mint Dikaiarkhosz, Eratoszthenész, és később Pomponius Mela, Sztrabón és Plinius, mint arról kezdenek beszélni, hogy a Kaszpi-tengerből északon egy széles folyam vezet tovább és belevisz a Szkíthiai-óceánba. Persze, ennek semmi köze sem volt a valósághoz az i.e. 3. században, viszont nem lehetett-e földrajzi valóság három évezreddel korábban, mikor az argonauták utazása valóban zajlott…???
Az oligocén korban Nyugat-Szibériában egy sekély, sós vizű tenger hullámzott, melynek déli része a mai Kaszpi-tenger volt. Az utolsó jégkor vége felé tízegynéhány ezer éve a Kaszpi még kétszerese volt a mainak. Észak és északkelet felé hatalmas területeket beborított még. Azt is gondolom, hogy a Kara-tengertől egy északról délre húzódó keskeny terültet a jégkor végi olvadásnak köszönhetően évezredekre megtelt vízzel. Ezt nevezték a régiek az „Ókeanosz szarvának” és elérte délen a Kaszpi-tengert, s amikor az ősi történetekben a „Kaszpi-tenger bejáratát” emlegetik, az nem más, mint a mai Turgai-kapu. A geológusok szerint ez a terület az i.e. 4. évezred végén elkezdett a vidék kiszáradni (az Aral-tón lemérték, hogy akkor mintegy 30 méterrel csökkent a szintje). A római katonák pedig azt jelentették, mikor megkóstolták a Kaszpi vizét, hogy az sós, mint a tengervíz.
Charles Hapgood amerikai tudománytörténész, az ősi térképek specialistája felfigyelt rá, hogy Dikaiarkhosz és Eratoszthenész rekonstruált térképén a Kaszpi-tenger az északi Jeges-tengerig húzódott, ma viszont 2000 km-re van tőle, sőt még Sztrabón földrajza is így ismeri közel háromszáz évvel később. Hapgood szerint ezt erősíti az a furcsa tény, hogy északi-sarki fókák élnek ma is a Kaszpi-tengerben.
AZ ÉSZAKI ÚT
Yves Nourissat az Uraltól keletre egy teljes nagy tengert képzel az argonauták idején, ami nem igazolható, és úgy hiszi a Don-folyó felhajózva jutottak erre a tengerre. Viszont legalább annyira hihető a legrégibb beszámolók közlése, hogy a Phasziszon hajóztak tovább, feltéve, hogy volt akkoriban egy csatorna, amin tovább jutottak egy olyan folyóba, ami a Kaszpiba ömlött.
Mert a Rhioni, amit általában az ókori Phaszisz-folyóval azonosítnak, nincs ilyen kapcsolata. A történészek a Rhionin lévő Kutaisi városánál tudják be Aiát, a hajdani kolkhiszi székhelyet, mert találtak itt néhány romot az i.e. 2. évezredből. De a Rhioni nem egy folyam, hanem csak egy folyócska. Holott Philosztephanoszra görög geográfus (i.e. 3. sz.) arról számolt be, hogy Phaszisz folyón kis szigetek vannak, s ezek egyikén feküdt Aia… Nem lehet, hogy azokban az évezredekben volt egy széles vízi út a Kaukázus déli lejtői alatt, ami összekötötte a két közeli tengert…? És az ősi geográfia nem azt a földet keletről körülölelő hatalmas folyamot, mely a Fekete-tengerből indul, s fenn északon elérte a Kara-tengert…nevezték Ókeanosz keleti folyamának, ahogy valamikor a Nyugat-Afrikát átszelő, az akkor még nyugatról keletnek folyó Nílust…?
Az ókor vége felé egy ismeretlen szerző írt egy görög nyelvű munkát: „Orpheusz Argonautikája” címmel, amit a tudósok a maguk homályos stílusában
Argonautica Orphica latin címen hivatkoznak rá. A munka sok átvételt tartalmaz, de láthatólag ismert olyan forrásokat, melyek mi előttünk már rég zárva vannak. A szerző nyilvánvaló célja, hogy megmentsen valamit a pogányság utolsó pillanatában egy
ősi Argonatiká ból, mely leírta a hősök utazását, és hogy az expedíció központi figurája Orpheusz volt, akinek a szerző a szájába adja a történetet, azaz Orpheusz meséli el… Ő, aki Héliupoliszból magával hozott térképekről jól ismerte az utat ahhoz, hogy az Argót északnak vezesse…
[Pirossal jelölve az Argó útvona, ahogy a Fekete-tengerből átjutottak a Kaszpi-ba, majd innen a Jeges-tengerbe. Világoskékkel jelölve, ahogy abban az időben, az i.e. 4. évezredben milyen volt az a még meglévő vízi út, amin haladtak.]
Végül a mítosz legrégibb változataiból merítve, úgy gondolom, hogy az Argó hajó a Phaszisz folyamon átjutott a Kaszpi-tengerbe, majd északnak hajózott, és elérte a mai Turgai-szorost, ezen áthajózva bejutott arra a széles évezredekkel ezelőtti vízi útra, ami a régiek Rhipai-hegyláncától (Uraltól) keletre húzódott.
Orfeusz Argonautiká ja sorban leírja, hogy elhajóztak északnak tartva a hatalmas szkíthiai folyamon olyan népek mellett, mint a makrobiuszok, kimmerek vagy hüperboreuszok. A folyam északon az Ob-folyó alsófolyásnak nyomvonalán haladt, ami magyarázná az Ob hatalmas tölcsértorkolatát, és azt, hogy egyesek szerint Héraklész két oszlopot állított az Ob-folyó torkolatához –akár Gibraltárnál- mint olyan helyre, ami kivezet az Ókeanoszra…
Végül kijutottak - Orpheusz szavaival - a „hüperboruszi oceánra”, azaz a mai Kara-tengerre. Itt hajót nyugatnak fordították és megkezdték útjukat, hogy megkerüljék Európa északi határait…
A Phaszisz nak nevezett széles folyam (a Kaukázus déli lejtői alatt), ami több mint két évezreden át összekötötte a Fekete-tengert a Kaszpival, akkor keletkezett, mikor a Boszporusz i.e. 5500 körül átszakad és a Földközi-tenger vize gigantikus erővel bezúdult a Fekete-tengerbe, és a túloldalon végig rohant a Kaukázus alján, utat törve magának a Kaszpi-tengerig. Ez az ősi csatorna az i.e. 3. évezredre -a szárazabb klíma hatására- kiszáradt. Eghyébként ennek a természetes medrébe hozták létre az oroszok az egyik legnagyobb víztározójukat Mingachevirnél, s ahol több mind ötezer éves településnyomokra is bukkantak a harmincas években, mielőtt a hatalmas víztározó vizét ráengedték a területre. Éppen ezen a vonalon fut az Iori-nak nevezett folyó, amit a helyi törzsek az ősidők óta elég különös módon Kabirli nek ill. Qabirri nek neveznek…
Argonautica Orphica szerzője arról beszél, hogy a Kaszpi-tengerből a kijutás nehéz volt. Áthaladtak egy szűk szoroson (Turgai-kapu). Majd kilenc teljes napig hajóztak északnak. A partok mentén vad sarki törzsek éltek. Egy teli csésze vért áldoztak a „hüperboreaszoknak, a nomádoknak és a kaszpinépeknek”, amiből látható, hogy valójában a Kaszpi-tengeren át mentek. A tizedik nap megközelítették a Rhipai völgyeit, majd leereszkedtek a hüperboreuszi óceánba (amit az itteniek a „Halál tengerének” neveznek).
A Szibérián átívelő széles vízi úton hajózva elhaladtak a hosszúfejű makrobiusz nevű gazdag nép vidéke mellett, akik ezer évig éltek. Majd a kimmerek mellett hajóztak el, akik „örökre meg vannak fosztva a nap melegétől”.
Majd az Orphica írója mondja, hogy „rohantunk az Atlanti-óceánba”. Elhaladtak az Ír-sziget ( Ierne) mellett. Majd „távolabb” felfedeztünk egy tűlevelű erdők borította szigetet, ahol Démétér királynő hatalmas templomai álltak. Innen rabolta el Hádész Perszephonét. A szigeten „káprázatos házakat” láttak, viszont a sziget partját körös-körül gyűrűként körbefogva, magas sziklafal alkotta, és sehol nem láttak kikötőt. Ebből azt szűrték le, hogy a sziget nem a halandók otthona.
Orpheusz ezután rögtön azt tanácsolta, hogy sietve távolodjanak el a szigettől. A harmadik napon elérték a nap lányának, Kirkének szigetét. Az argonauták nem győztek csodálkozni a lány szépségén, lángként lobogó haján. Innen kedvező széllel a tartésszoszi-öbölig hajóztak, majd elérték a közelben lévő Héraklész Oszlopait (Gibraltári-szoros). A hegyfok királyát Dionüsziosznak nevezték és nála töltötték az éjszakát.
Azután behajóztak a Földközi-tengerre, elérve a Szárd-tengert, majd az etruszk partokat… de innentől már nem követjük az Argonautica Orphica szerzőjét, aki sajnálatosan ekkor félre tette a legrégibb forrást, amiből addig merített, és ettől nagyjából azt az útvonalat követte, amit Apolóniosz Rhodiosz is megénekelt. Ugyanis a kései orphikus szerző már nem volt képes a számos argonauta-beszámoló közt különbséget tenni és a legrégibből csupán az északi utazás menetét vette át. Éppen ezért az állomások többi helyét, akár Apollóniosz és társai már mind a Földközi-tengerre tették.
Yves Nourissat úgy gondolja a Don folyóból elérve a Volgát, majd az Szkítha óceánt, előbb a szkíthák, majd a hüperboreuszok mellett elhajózva jutottak ki a Jeges tengerre. A kimmerek pedig –szerinte- a Kola-félsziget északi részén éltek. A Skandináv partok mentén délnek fordultak és Írország nyugati oldala mellett hajóztak el, majd keletnek mentek.
Démétér szigetét a walesi partoktól 13 km-re fekvő lakatlan kis sziklaszigettel, Grassholmmal azonosítja. Erről a szigetről gondolják, hogy azonos Mabinogio n által említett Gwales szigettel, ahol egy csodálatos kastélyban az óriáskirály, Bran fejét őrzik.
Innen délnek hajózva elérték az Ibér-félsziget Ény-i csücskét, aminek közelében a Sisargas szikla-szigetecskék vannak (a parttól csak 750 m-re!), s ezek egyikén élt –szerinte- Kirké, majd a part mentén elérték a Gibraltári-szorost.
Nos, elvetem, hogy Grassholm azonos lenne azzal a szigettel, ahol az argonauták Démétér templomait látták. Grassholm egy apró sziklasziget, közel a brit parthoz, s csupán madarak fészkelő helye.
A welszi hagyomány ugyanúgy járt el, mint a mitikus Avalon esetében, amit áttettek a kis Man-szigetére, pedig ott éltek rajta. Ugyanúgy azt a kastélyt is –ahol Bran fejét őrzik- közelebb hozták a kicsiny Grassholmra.
Azt gondolom inkább, hogy az 1862-ben felfedezett víz alatti Purcupine-zátony lehetett Démétér-szigete. Ez a zátony a jégkor idején még akkora sziget volt, mint Madeira, és az i.e. 4. évezredben is kiállt még a tengerből egy darabja. Ezt nevezték Hy-Brazil nak a mítoszok. Kétségtelenül valamiféle őr-sziget volt, talán egy még korábbi tengeri királyságé.
[Az 1375-ös ún. Katalán-atlaszon Írország déli csücskétől balra látható Hy-Brazil kör alakú szigete, amit egy szigetgyűrű vesz körül.]
Odüsszeusz utazása
kapcsán felvetettem, mint egyik lehetséges helyét Aiolosznak
, a
Szelek Őre szigetének (
Aiolié), ahol Odüsszeusz megfordult. A szigetet Homérosznál „ércfal” vette körül, az
Orphica írója szerint gyűrűként vette körben egy magas sziklafal, ugyanakkor Hy-Brazilt a régi térképek szintén valamiféle gyűrűvel ábrázolták körülötte. Odüsszeusz egy félig halott várost látott itt, hatalmas kőbunkerokat, de ugyanezt a hajdani dicsőségre engednek következtetni a többi beszámolók is. Hy Brazilon arany tetővel fedett épületekről beszéltek, egy magasan fejlett civilizáció halódó támaszpontjáról. Sőt, mind Aiolosz Hippotadész szigetén ugyanúgy kiváló szarvasmarhákat tartottak, akár Hy-Brazilon. Aiolosz pedig ugyanúgy "kedves volt az égilakóknak" (Homérosz), mint az
Orphica írója mondja "Démétér királynő" csodálatos szigetéről, hogy az égilakók egyik otthona...
Az ókori szerzők még régebbi forrásokra hivatkozva beszéltek Démétérnek és lányának, Perszephonénak szentelt szigetekről az Atlanti-óceánon. A geográfusok említenek pld. egy ilyen szigetet a galliai Bretagnénál. Marcellus pedig hét kis szigetről beszél az óceán közepén, amit Perszephonénak szenteltek. Az argonauták által látott atlanti szigetről rabolta el Hádész Démétér lányát, Perszephonét és vitte a phaiákoktól délre lévő – és akkoriban még a víz felett lévő - hosszúkás szigetére, melyen a mitikus Erebosz vulkán is állt.
Ami logikusabb magyarázat is, mint hogy a görögországi Küllené hegyéről rabolta volna el Perszephonét és vitte az óceán egy szigetére.
A lényegtelen Sisargas-sziget azonosítása Kirké szigetével– szintén az európai partokhoz közel – már eleve elhibázott dolog, mert ha az áramlatok hasonlóak voltak egy emberöltővel Odüsszeuszék előtt is –ami elég valószínű- úgy a Kirké szigetét is hasonlóan érték el, azaz Terceirára jutottak…
Hozzáteszem, hogy a kolkhiszi hajóhad üldözte folyamatosan a hajót, a Kaszpi-tengeren át ők is kijutottak a Jeges-tengerre, majd az Atlanti-óceánra. Az argonauták elhagyták Kirké-szigetét.
De sem az ókor, sem korunk tudósai nem gondolkoztak el azon, ugyan miféle okból kellett az Aranygyapjúért indult argonautáknak ugyanazokat a helyeket bejárnia, mint egy emberöltővel későbbi Odüsszeusznak, aki meg eleve nyugatra indult…?
A klasszikus kor görögjei már értetlenül álltak az ilyen beszámolók előtt, s nem hittek régi költőiknek és mitográfusaiknak, hogy ezek az események az Atlanti-óceánon játszódtak le, és a szigeteket inkább a Földközi-tengeren keresték, és lelték is meg…
Biztos vagyok abban, hogy ezen szigetek és földségek érintése összefüggött azokkal a technikai eszközökkel, amiért magát az expedíciókat is szervezték. Ahogy Odüsszeusz egy aranyozott ládát hozott el a phaiákoktól, benne egy korábbi civilizáció alkimista athanorjával, úgy az argonauták is egy másik hasonló technikai eszközt hoztak el, amit az út során egyszerűen „használatba is vettek”. Ugyanis volt a hajón egy héliupoliszi beavatott, Orpheusz, aki ismerte működésének módját.
Az klasszikus kor görögjei már valóban összevissza magyarázták a hajó útvonalát a Földközi-tengeren, illetve Iászón tevékenységét. Így egyszerűen a legrégibb forrásokat figyelembe véve a következő, teljesen logikus útvonalra jutottam, amiben segítségemre volt Odüsszeusz szigeteinek korábbi magyarázata…
Írország nyugati partjaitól délnyugatnak hajózva elérték „Démétér királynő” akkor még víz felett lévő szigetét, amit a kelták Hy-Brazil nak és Plutarkhosz Ogygiá nak nevezett. De csak körülhajózták, partra nem szálltak…
Innen Terceirára mentek Kirkéhez, aki őket ugyanúgy igazította útba, mint később Odüsszeuszékat. Tehát elhaladtak - tudjuk meg például Apollodórosz Mithológiá jából - a Szirének Szigete mellett (Sao Miguel), ahol Orpheusz varázshatalma erősebbnek bizonyult a szirénekénél, majd Szkülla és Kharübdisznél (Formigas-szigetek) jutottak át. Utána Héliosz szigete, Trinakia következett. Mivel ők Héliosz kegyében álltak, akinek Médeia az unokája volt, nem is pusztította el a haragvó isten hajójukat (mint később Odüsszeuszét). Hozzáteszem ők járhattak a Kaukázus keleti oldalán, a Kaszpi-tenger partján, ahol Héliosz másik palotája volt egykor, benne az isten aranyágyával.
Trinakiáról tehát mindenféle kitérő nélkül Szkheriára utaztak, az akkor még az Azóroktól keletre lévő hosszukás szigetre, ami a felszínen volt, mely bizonyára fontos állomásuk lehetett, ahol használták az Aranygyapjúnak nevezett eszközt, egy nagyon bizarr eljárás során.
Egy kolkhiszi hajó itt érte be őket, de mivel a phaiák király nem adta át nekik az Aranygyapjút és Médeiát, úgy inkább ők is letelepedtek a phaiákok közt.
Odüsszeuszt egy emberöltővel később egy phaiák hajó vitte haza, viszont az argonautáknak ott volt az Argó. Az Orphica szerzője, akár korábban Timaiosz, a Gibraltári-szoroson vezeti vissza őket a mi tengerünkre, de akkoriban nagyon veszélyes volt még a zátonyok miatt az átkelés a szorosban. Ellenben a régi költők, mint Pindarosz, Mimnermosz vagy Hekataiosz arra tettek utalásokat, hogy „Afrikán át” tértek vissza, mégpedig egy széles folyamon, ami átvezetett a legendás Tritónisz-tavon. Ezen az útvonalon jutott ki annak idején Odüsszeusz is az Atlanti-óceánba, ha pedig ki lehet jutni, úgy vissza is...
Nagy kár, hogy az Orphica szerzője csupán az északi útvonal ismertetésénél vett igénybe azt a nagyon ősi forrást, ami rendelkezésére állt, mert a Földközi-tengerre érve már Apollónioszt követi. Hogy milyen ősi volt az a forrás, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az Argonatica Orphica megírása előtt 7-800 évvel már ismernie kellett Timaiosznak, aki ugyanerről az északi óceáni hajózásról beszélt.
Viszont tudjuk, hogy Apollóniosznak volt egy korábban írt változata az Argonautiká ra, mely rossz kritikát kapott az alexandriaiaktól, s ezért újra írta az egészet. Csupán legendák maradtak fenn ezen korábbi Argonautika tartalmáról. Livio Stecchini tudománytörténész azt írja, hogy talán az Argonautika eredeti verziója tartalmazta a kalandok leírását a Thule-Atlantisz meridián mentén.
Stecchini úgy gondolta, hogy az Aranygyapjú a nap sugarait szimbolizálta és tkp. nem különbözik Athéné Aigiszától (pajzsától), amit kecskebőrrel vontak be. És amikor az argonauták a föld nyugati határához érkeztek, elérték azt a helyet, ahol ez az Aigisz eredetileg volt.
[Az Argó atlanti-óceáni útja (-pirossal), s itt is látható, akár a Kaszpi-tengerből való kitörésnél, hogy a mai föld-tengerek állapotából kiindulva -ahogy a tudósok és mániákus hajós-felfedezők teszik- már félrevezető és megmagyarázhatatlan egy prehisztorikus utazás menete, mert jelentősen változtak az adott vidékek geomorfológiai tényezői, s ezt valahogy nem akarják figyelembe venni...]
Valószínűsíthető tehát, hogy az argonauták az akkor széles Draa-folyamon jutottak el a Tritónisz-tóba, majd onnan ki a Földközi-tengerre. Anaphé lakatlan szigetére éjszaka érkeztek, egy világító égi jelenség mutatta nekik a szigetre az utat. Itt újból megjelent Apollón isten, ahogy az odafelé útjukon, Thüniasz szigetén. Innen nyomban Krétára utaztak, ahol ártalmatlanná tettek a szigetet védő és azt naponta háromszor körberohangászó hatalmas bronz-automatát, Talószt. Itt behatoltak a híres knósszoszi Labürinthoszba, amiről már szóltam, s szintén azon okból, hogy használják az "Aranygyapjút". Majd még néhány jelentéktelen szigetet érintve visszatértek Orkhomenoszba…
UTÓSZÓ
Mikor évekkel ezelőtt elkezdtem foglalkozni az Argonauták útjával, kapásból abban voltam, hogy az akkor történt, mikor a görög történetírók is mondták (Pld Eratoszthenész szerint i.e. 1245-ben), s ilyen tekintetben nem is foglalkoztam a kérdéssel, mert maga az utazás és az Aranygyapjú jobban érdekelt. Majd később észrevettem néhány kronológiai problémát, mikor elkezdtem tanulmányozni a Kopaisz-tó környékén a történelem előtti időkben virágzott ismeretlen kultúrát: hiszen innen indult ki minden!!
Ezután már kétféle változatban gondolkoztam, egyforma eshetőséget adva mindkét változatnak. Tehát elképzelhetőnek tartottam az utazást i.e. 3200 vagy 1300 körül is (de képtelen voltam dönteni a kettő közt).
Sajnos a források nagy hiánya okozzák, hogy sokáig nem jutottam dűlőre egyik mellett sem. A következő adat, mikor Odüsszeuszék elhaladtak a tengerek egy helyénél, Homérosz megjegyezte, hogy ott haladt el korábban az Argó hajó is! Na, most Homérosz ezen kívül sehol nem említi az argonautákat, miért...? Mintha üzenni akart volna ezzel is, egy kódot közölt, hiszen Odüsszeusz, mármint az "igazi" Odüsszeusz i.e. 3100 körül élt...
Amikor már azt írtam, nagyjából úgy gondoltam, ahogy ma is, de akkor is, sőt most is (!) még adok egy halvány esélyt (90 - 10), hogy mégis 1300 körül történt az esemény (éppen Mózes rablása miatt!). Tehát ilyen szempontból -Mózes miatt- éppen erre a lehetőségre utaltam, de ott csak megemlítettem az egészet, és nem akartam belemenni azt kifejtett kronográfiai problémákba...
Mint régebben is írtam, ha jön egy újabb, biztosabb adat, akkor simán elvetem a korábbi teóriát, és újat keresek. De most is csak az erősödik bennem, hogy az utazás a történelem előtti idők vége felé történt. Pld ilyen bizonyíték lenne, ha mondjuk az orkhomenoszi vagy iolkoszi ősöreg királyi palota romjai közt találnának egy ötezer éves korsót, amin mondjuk egy fura hajót mutatnának kikötve egy kis szigetnél, az égen tüzes nyílvessző húzna el, és a szigeten a hajósok egy bizarr istenség előtt tisztelegnének... Ez egyértelműen eldöntené a kérdést, a korábbi időpont javára... Ugyanígy eldöntené az utóbbi időpont javára is, egy mükénéi sírban talált írásos tábla, ahol Kholkhiszt, Orpheusz és mondjuk egy történeti királyt együtt említenének, esetleg utalnának az expedícióra is...
Olyan szempontból, amúgy sok minden nem változna, ha áttenném a későbbi időpontba, sem a helyszínek, sem a történések szempontjából... A legnagyobb probléma persze, mint írtam, a források hiánya, hogy nincs egy olyan megbízható vezetőnk, mint a beavatott Homérosz volt...
Összemosódások a történelmi mondákban úgyszólván szokványosnak számítanak. Maguk az ókori görögök is tisztában voltak ezekkel, sőt sok esetben próbáltak kimutatni ill. szétszedni cselekedeteiket. Pld. Héraklész tipikus példája ennek, amikor a neve alatt számos mitikus hős cselekedete összemosódott, így a föníciai Hérakleszé, az egyiptomi Hérakleszé, a daktülosz Hérakleszé és a görög Hérakleszé, sőt Varro római tudós már összesen 43 különböző Héraklészt számolt össze, kiknek a cselekedetei mind Héraklész neve alatt maradtak fenn...
Orpheusz szerencsére csak kettő volt, és mind a kettő egyiptomi. A későbbi inkább az egyiptomi egyistenhit terjesztőjeként vált ismertté görög földön, ő nem hiszem, hogy ilyen nagyobb expedíciót irányított volna...
Na most ezt írtam: "Azt hiszem, és ez lehet a helyes út, hogy volt a mi Varázslónk, aki az egyesítés előtti Egyiptomból, Atum városából érkezett, időbelileg megelőzve Odüsszeusz utazását, amit mi i.e. 3100 +/- 50 év tettünk..."
Tehát ebből az következik, hogy az Argonauták expedíciója is a korábbi Orpheusz idején történt (i.e. 3200 körül), mert a helyszínek (Orkhomenosz ősi királysága, Kolkhisz, és a többi), mind arra az időszakra mutatnak: mikor az i.e. 4. évezredben, már egy történelem előtti kultúra leszálló ágában történtek ezek az események. Mintha az összes helyszín akkor élte volna már virágzásának végét. Nehezen tudnám csak elképzelni, hogy i.e. 1300 körül esett volna meg az Argonauták mágikus expedíciója...
A már említett különös törpe faj képviselői lehettek sok évszázadon át a Grál őrei, ők vitték Hüperboreaszról Atlantiszra, majd onnan Egyiptomba (kiket később Kabirokként vagy Kurészekként tiszteltek). Az ő istenük lehetett igazából Széth, vagy maga is egy Kabir volt. Ők alapították a Kabir Misztériumok mögött a még titkosabb Héliupoliszi Testvériséget. Rítusaik legősibb kapcsolatokat mutatnak a kígyótisztelettel. Egy ilyen Kabir, a Kígyópap Kászir érkezett az ősidőkben Egyiptomból Baalbekbe, hogy felépítse Baál templomát. Kabirok és Telkhinek voltak a fémmegmunkálás és alkímia őrei, az ő beavatottjuk türoszi Hiram, a jeruzsálemi Templom építésze (az pedig a munkáiból látszik, de ezt nem taglalom).
A Kabirok kapcsán nem akartam belemenni a részletekbe, de való igaz G. W. Speth egy magasrangú szabadkőműves (1847-1901) hívta fel arra a figyelmet, hogy néhány jelentős Kabir-jelkép fennmaradt a modern szabadkőművességben. Ez még csak erősíti, hogy az ún. "Memphiszi Szabadkőműves Rítus" 50°-ának elnevezése: „Szamothrake magasztos bölcse”.
A rítusaikat is rövidre fogtam, mert nem akartam annyit magyarázni, elég ha John Yarkertől idézek, s azon láthatjátok mire gondoltam: "Az mondják, a Szamothrakéi Misztériumok beavatási ceremóniáinak utolsó három napjának időszaka a <> volt és misztikus táncokkal ábrázolták a mennyei testek mozgását a trón körül, mely összekapcsolódott egy csillagászati rítussal. Egy fehér követ mutattak a beavatottnak, mint a tagság szimbólumát. A templom méhkaptárként szolgált és a belső barlang vagy szentély tartalmazott egy piramisszerű kamrát, mint a legszentebb helyet..." (THE ARCANE SCHOOLS, 1909). Szóval ezek bonyolult dolgok, nem lehet ezzel kezdeni a vallástörténetet az biztos...
A Grál korábbi -tehát az Atlantisz előtti- és a Pharoszra kerülés utáni "sorsát" ugyanígy felderítettem, aminek egy kis részlete volt csak Odüsszeusz kalandja. De hasonlóan részletesen foglalkoztam az Argonauták kholkhiszi utazásával, hisz ők bizonyosan nem a Grál-ért mentek oda, de amiért odaeveztek -az a bizonyos "Aranygyapjú"- valamiképpen összefüggött a Grál szerkezetével.
Egyébként az Argó-expedíció valódi vezetője nem Jászon volt, vagy Herkules, mint pld. Diodórosz hitte, hanem Orpheusz, aki eredetileg egyiptomi pap volt, és aki a legmagasabb beavatásig jutott, beleértve a hétnapos bezártságot a Nagy Piramis alatti titkos kamrában.
Orpheusz társa és barátja volt a papi rendben Mózes, kinek írásait magával vitte Görögországba. Miközben Mózest a Héliupoliszi Testvériség a Nagy Piramis kirablására küldte, addig a testvériség egy másik harcosát, Orpheust a prehisztorikus fémművesség és alkímia másik központjába, a kolkhiszi Aiába küldték. Ez persze összefügg azzal is, hogy a mitikus király, Ozirisz (Asur-Uszir) mikor nyugatról érkezett, nem Egyiptomba ment előbb, hanem a Kaukázusba, ahol sziklához láncolva őrizték Prométheuszt, a Beavatót, aki a mítoszok szerint az emberiségnek adta a tüzet, s ami szent láng volt, s hogy jól értsd: az istenek szekerének kitörő lángjából, a narthex-cserje szárába rejtve. De Prométheusz, ugyanaz mint Azazel vagy Lucifer, s bukása előtt az isteni palota kapuőre volt. Élete végén pedig keresztre feszítették valahol Keleten, akár Oziriszt.
Igen azt hiszem, hogy annak a kis csoportnak, akik az óceán felől elérték Pharoszt és Egyiptomot és akiknek útját eddig figyeltük, volt egy másik kis csoportja, akik viszont a Kaukázusba mentek. Azt is gondolom, hogy magukkal vittek valami rettentően fontos dolgot. Ezt ott, Kolkhiszban elrejtették. Orpheuszt azért küldték, hogy ezt megszerezze, előtte kiállva a próbákat a sárkány szent ligetében. A Héliupoliszi Testvériség küldetésében benne volt a két különös gépezet egyesítése. Orpheusz és az argonauták tehát az "Aranygyapjúért" mentek, miközben testvére, Mózes a Frigyládáért és valahol, egy titkos helyen összekapcsolták és működésbe hozták a két szerkezetet...
….hogy mik lehettek ezek a gépek, mert nem tudom, épp azon oknál fogva, amit itt leírtam. Csak néhány fedőnevüket tudom, néhánynak a csodáit, hogy mikre voltak képesek, de nem tudom, hogyan működtek, honnan jöttek ezek. Néhányat már említettem is, de az Argonauták során még fogok egy párat. De ezek "működési elvét", hogy "miből készült" meg ilyenek, ne várjatok tőlem, mert nem fogom tudni megmondani, viszont néhány hihetetlen és bizarr képességükről, működésének hatásáról hírt hoztam, mert egyelőre csak azokra kell figyelnünk...
Memphiszből, Héliupoliszból vagy Alexandriából úgyszólván mi sem maradt. Ha kíváncsi vagy ezekre, nem kell mást tenned, mint elővenned Sztrabón, Plinius és más ókori szerzők leírásait, akik még akkor jártak ezekben a városokban, mikor azok még "élők" voltak... (miért akarsz ásni, mikor előbb olvasni kellene).
Ezek számomra ugyanolyan jó "bizonyítékok", mint amit ki lehetne ásni, és ha van rá esély egyáltalán, hogy találsz valamit, hisz annyi minden -nem csak városok és szigetek- tűnt el az utóbbi évezredekben, hogy nem maradt utánuk más csak régi írók feljegyzései és a mítoszok..
Hozzáteszem, hogy még számos ősi kalandot tártam fel illetve vizsgáltam a saját módszereim szerint, tehát nem csak Odüsszeusz vagy az Argonauták útját, hanem pld. a karthagói Hanno kapitány, Pütheasz vagy Euthümenész expedícióját, Mózes fantasztikus kalandjait, a Héliupoliszi Testvériség történetét, Raposo titkos városát Amazóniában, a Grál utáni kutatást, az ősi alkimisták titkait, az atlantiszi Poszeidónisz központi dombjában kialakított elrejtett város elrendezését, és így tovább még rengeteg dolgot, s azokat ugyanúgy lehetne "bizonyítékok után" kutatni...
Megpróbálok röviden és tömören írni, persze erre-arra az érthetőség miatt még ki kell térni, de mind Odüsszeusz és az Argonauták esetében is inkább csak a lényegre törekedtem, hiszen Odüsszeusz utazása, Homérosz titkos élete vagy ez a mostani is, jóval hosszabb terjedelemben van meg nálam, mert ez kb. csak harmad-negyede lehet az eredetinek. Ráadásul ezekről máshol nem is olvashattok, mint Odüsszeusznál vagy más esetekben is leírtam, nyugodtan nézzetek utána az interneten; azt mondják több száz millió ember használja, hogy írt-e, gondolt-e valaki ugyanígy ezekről...
De ahogy már Odüsszeusznál is elmondtam, amikor valamit leírok sohasem "kitaláció" vagy "ujjból szopott történet", mert mindenre van még számos forrásom, adatom, bizonyítékom, amik odavezettek, hogy valóban azt gondoljam, amit itt leírok. Hisz, amit eddig elmondtam az Argonautákról, annak a többszörösét elmondhattam volna, de szerintem elég ennyi is...
A tudományos világ egyöntetűen elveti, hogy létezett az Atlanti-óceánban Atlantisz, de nem is kutatják a lehetőségét, hogy talán. ha hivatásos tudós mégis megpróbál érdeklődni, az megnézheti az állását, további publikációt, stb... Lényeg, hogy meg sem vizsgálják...de mindezek ellenére, ha ezer régészből ezer régész egyszerre mondja -bármilyen kutatást nélkülözve-, hogy "nem volt Atlantisz", attól még a mi szigetünk nyugodtan létezhetett...
1930-as évekig az ókortörténészek kései görög hamisítványnak, bübloszi Philón kitalációjának tartották Szankhuniathón föníciai pap népe őstörténetéről írott könyvét, mely annyira hihetetlennek tűnt, azzal, hogy az isteneiket a mitikus idők hús-vér királyainak tartotta. Majd Ugaritban 3300 éves ékírásos táblákat találtak, s egyértelművé vált, hogy Szankhuniathónnak valóban léteznie kellett, sőt az ő szövegezése még az ugariti tábláktól is archaikusabb. Egyszer már idéztem Szankhuniathón görögre fordítójának, Philónnak szavait a mítoszok igazságáról, az istenek földi tevékenységéről, de annyira tetszik, hogy megint ideteszem, pedig e sorokat közel 2000 éve írták: " Már kora gyermekkorunktól hozzászokott fülünk, hogy meghallgassa a hazug történeteket, s agyunkat évszázadok óta oly sok előítélettel itatták át, hogy a fantasztikus hazugságokat szent kincsnek vettük… végül az igazság már hihetetlennek tűnt, és a hazugság valóságnak látszott."
Az argonautákról két elsőrangú forrást is lefordítottak magyarra, de sajnos már elég régen. Valerius Flaccus római költő „Argonauticon”-ja Fábián Gábor tolmácsolásában van meg (Arad 1873). Míg Apollóniosz Rhodiosz költő négy énekből álló „Argonautiká”-ja Szabó István tolmácsolásában: „Aranygyapjas vitézek vagy Apollonios Rhodios Argonauticonja” (Bpest, 1877). [lásd még: Kálovics Adorján Ferenc munkáját: „Valerius Flaccus és Apollonios Rhodios Argonauticája”, 1918.].
Csizi Sándor
BIBLIOGRÁFIA
Antik források:
1. Apollóniosz Rhodiosz: Argonautika
Angolul:
http://www.gutenberg.org/ebooks/1397
Franciául (szkholionokal):
http://ia600300.us.archive.org/13/items/lesargonautique00mirmgoog/lesargonautique00mirmgoog.djvu
Magyarul: Szabó István: Aranygyapjas vitézek vagy Apollonios Rhodios Argonauticonja, Bpest, 1877.
Kálovics Adorján Ferenc: Valerius Flaccus és Apollonios Rhodios Argonauticáj a, 1918.
2. Valerius Flaccus: Argonautica
http://www.theoi.com/Text/ValeriusFlaccus1.html
Magyarul: C. Valerius Flaccus - Argonauticon (Arad 1873)
3. Argonautika Orphica
Online szöveg (franciául):
http://remacle.org/bloodwolf/poetes/falc/orphee/argo.htm
Francis Vian: Les argonautiques orphiques, 1987.
Martin Litchfield West: The Orphic poems, 1983.
http://www.kimmerier.de/kap07232.htm
J. R. Bacon: The Geography of the Orphic Argonautica. In: The Classical Quarterly Bd. 25, Nr. 3/4 (1931), S. 172-183
4. Dionüsziosz Szkütobarkhión: Argonautika
Jeffrey S. Rusten: The Argonauts of Dionysius Scytobrachion (1979)
Modernkori munkák:
ORPHEUS ÉS AZ ORPHIKUSOK:
William Keith Chambers Guthrie: Orpheus and Greek religion, 1993.
http://books.google.hu/books?id=-C6wNyrxUO8C&printsec=frontcover&dq=Orpheus&hl=hu&ei=sg20TZvvBMbusgak6KX5Cw&sa=X&oi=book_result&ct=result&resnum=1&ved=0CDEQ6AEwAA#v=onepage&q&f=false
C. S. Chassapis: Greek Astronomy in the Second Millennium B. C. according to the Orphic Hymns, Athens, 1967. Az orphikus csillagászatról lásd még az egykori kiváló magyar filológus, Ábel Jenő tanulmányát: Az orpheusi astronomiához, Egy. Phil. Közl. 12 (1888) 337–346. old.
Orphikus himnuszok:
http://www.theoi.com/Text/OrphicHymns1.html
http://www.sacred-texts.com/cla/hoo/
Edouard Schuré: A Nagy Beavatottak, 2002.
Sarah Iles Johnston: Medea, 1997.
Jane Ellen Harrison: Prolegomena To The Study of Greek Religion, 1908.
http://ia600303.us.archive.org/29/items/prolegomenatostu00harr/prolegomenatostu00harr.djvu
ORKHOMENOSZ:
Christian Heinecke: Orchomenos und der Herrnstand der Kureten, 1849.
http://books.google.com/books?id=o4cBAAAAQAAJ&printsec=frontcover&hl=hu#v=onepage&q&f=false
Heinrich Schliemann: Bericht über meine Ausgrabungen im böotischen Orchomenos (1881)
http://ia600300.us.archive.org/1/items/orchomenosberic00schlgoog/orchomenosberic00schlgoog.djvu
John Champlin tanulmánya a Kópaisz tó alól előbukkanó ősi mérnöki munkákról:
http://books.google.hu/books?id=DSMDAAAAMBAJ&pg=PA209&dq=Champlin+Lake+Copais&hl=hu&ei=hQu0TbDyNIzCswaI-7jpCw&sa=X&oi=book_result&ct=result&resnum=1&ved=0CCwQ6AEwAA#v=onepage&q=Champlin%20Lake%20Copais&f=false
KOLKHISZ:
Otar Lordkipanidze: Phasis. The River and City in Colchis, Stuttgart 2000.
Medzamori ásatások:
http://www.tacentral.com/history/metsamor.htm
Jean Vidal cikke: Medzamor; la plus vieux complex industrial du monde, Science et Vie, 1969. júl.
Reginald Fessenden: THE DELUGED CIVILIZATION OF THE CAUCASUS ISTHMUS, 1923.
http://www.radiocom.net/Deluge/Deluge1-6.htm
AZ ARGONAUTÁKRÓL ÉS AZ ARGÓ ÚTJÁRÓL:
http://www.maicar.com/GML/ARGONAUTS.html
Livio C. Stecchini – THE VOYAGE OF THE ARGO
http://www.metrum.org/mapping/argo.htm
Yves Nourissat magyarázata a hajó útjáról az orphikus Argonautica alapján:
http://ceshe.chez.com/travaux/histoire/exode.htm
Robert Graves. Az aranygyapjú, 1944.
Christine Pellech: Die Argonauten. Eine Weltkulturgeschichte des Altertums, 1992.
Kolkhiszi sárkány:
http://www.theoi.com/Ther/DrakonKholkikos.html
Az aranygyapjas kos:
http://www.theoi.com/Ther/KriosKhrysomallos.html
Érclábú bikák, Héphaisztosz automatái:
http://www.theoi.com/Ther/TauroiKhalkeoi.html
ÁLTALÁNOS JELLEGŰ MUNKÁK:
Peter Kolosimo: Terra senza tempo, 1964.
http://www.4shared.com/get/H3RLnMwE/Peter_Kolosimo_-_Terra_Senza_T.html
Robert Charroux: Le livre du mysterioux inconnu, Paris, 1969. ( A mennyei hajó c. fejezet, 295-297. old.)
Robert Graves: Görög mítoszok 2. kötet. (1970)
Kerényi Károly: Görög mitológia, 1977.
vissza az elősző részhez
