A gondolat utazik

Kasza Imre rajzórája - 2010.04.21 15:35


Egy kellemes séta, közelebb vihet a természethez, önmagam megismeréséhez. Ez a séta az útról letérés sétája, melyhez felfedező vágyra van szükség, bátorságra, ahol szabadon szárnyalhatok.


Ívelés



Egyenes út egyenes vonal. Kezdetben volt az erdő, benne sok állattal. Ösvények születtek a fák között. És jött az ember, utakat járt, megszületett az út. Létrehozták a járművet, létrejött az utas. Úton lenni, útba lenni, utas lenni, utazóként beutazni a világot. Utazok, átutazok, vagyunk. Egyenes és görbe, ívelő utakon száguldunk. A gondolat utazik, a láb már alig bírja, de mégis mind több és több tervet alkotunk folyamatosan. Közös irány, közös akarat, egy utat hoz létre. Az irányok, keresztezi egymást, behallózzák az erdőt, eget és földet olyannyira hogy nemsokára csupán utak lesznek, megszüntetve az erdőt, mezőt. Autópályákon rohangáló emberkék, mindig utol akarják érni önmagukat, saját tervüket mely utolérhetetlen. Minél gyorsabban száguldok annál kevesebbet, látok, értek meg a világból, önmagamból. A tudás fejlődése lehetőségeket adott hogy már hangsebességgel rohangáljunk össze vissza, az utazóirodák kénye kedve szerint, félve, hogy buták maradunk, abban az esetben, ha mindenütt nem lehetünk jelen, minden kínálatot nem fogyasztunk el.



Igaz, egy jó, kellemes séta a még megmaradt erdőcskében közelebb vihet a természethez, önmagam gondolataihoz. Ez már az útról letérés sétája, ahol bátorságra, kreativitásra, felfedező vágyra van szükség, ahol szabadon gondolkozhatok, mély lélegzetet vehetek. Itt nincs vezető. Magam vagyok, hallgatom a csillagos eget, a természet csendjét, ahol párhuzamosan sok-sok élet húzódik meg. Választásaim eredménye vagyok.


Kasza Imre rajzórája rovata