Balázs Imre képzőművész megnyitója
2010.01.05
KASZA IMRE
MAGYARORSZÁGI KIÁLLÍTÁSA
A lélek otthona
Elhangzott a tárlat megnyitóján 2003 szept.6
Itt áll mellettünk egy még fiatal művész, alig túl azon a félévszázados életkoron,amikor az emberi fizikum, szellem, alkotóenergia teljében mutathatja meg tehetsége sajátos vonásait. Kétségtelen azonban, hogy ez a talentum - legalábbis korunkra vonatkoztatva - mindenütt képes lett volna a benne szunnyadó értékeket felmutatni.
S ezzel bele is vágtunk a dolgok sűrűjébe, mert KI sorsa is jól példázza, hogy a művészet egy és oszthatatlan, már ami az ember számára az lehet, azzá válhatik az értékké válás folyamatában. Szándékosan folyamatot említettem, mivel egy hosszantartó, s részeit illetően igenis csak bizonyos idő elteltével jelenik meg a maga fényében: felismerhető módon művészi értékként mutatva fel magát.
![]() Pontosabban:
mindezek együttese képezzék az adekvát formát, amely tudvalevően minden korszak kezdetének neuralgikus pontjává kell váljon. Ettől a pillanattól kezdve beszélhetünk eleve egy olyan korszakváltásról,amelyre az eljövendők sokaság-más szóval felkent hada építkezhet.
Hitét kiséreli meg kimondani, rendszerint türelmetlen lázas sietséggel, gyakran az újdonság érzetű igazság erejével, nemegyszer a minden előző megtagadásával, ezek intézményeinek pontos nyugalma ellenében. E nagy horderejű hadakozás, amit a XX. század eleje hozott létre - főleg a dadaizmus megjelenésével annak lázas gondolat-forma s egyben addig nem látott, nem tapasztalt anyaghasználatával - hatott mindent kizáróan. A mindennek kiseprése a múzeumokból sikeres, nagy korszakváltást szült az újért rajongók számára. Hatása azóta is tart, különösen az anyagok használatában. Nincs elvetélt gondolat – ennélfogva nincs elhasználódott, funkciótól megfosztott tárgy.
Olyan tárgyi világ létezik, amely a forma jellegétől megszabadulva addig nem látottá változik. És itt, ennél a művészi igazzá emelt gondolatnál kapcsolódik Kasza Imre e mostani - mert csak ezt ismerem – ténykedése ehhez a gondolatsorhoz, ami a Dadával kapcsolja össze. Ennek ellenére ez a kapcsolat csak részben kimutatható s ez főleg a mű hordozójának függvényében létezik, a fa mint háttérben jelenlevő - és az olaj - vászon – aranyozott keret magába foglalt képvilágával képviseli a szembeállást.
Képeiben – ugyancsak domináns módon – jelen van az állandóan ![]() Ez a fehér szimbólikusan értelmezve az állandósultságát – ugyancsak fontos olvasatra ad alkalmat, éspedig: a kép alsó rétegeinek szövevényes , zsúfolt, néhol tarka színességén átvonul a maga tisztaságával, sugárzást kölcsönözve az általa jelölt formának, motívumnak, jeleknek. Csak ez a fehérség a fontos, mert ennek van mindent átfedő ereje. Gondoljunk csak egy gyönyörű – természeti, illetőleg teljesen más képre a szeméthegy és frissen hullott hó látványára.
Az elmúlt század festészetében az erdélyi magyar festők között hánynak volt kedvenc témája a fehér mint eleme a képnek. Itt ezekben a képekben más célja, szerepe vagy feladata van e fehérnek.
Nézni kell e képek elemeiből épített világát, mert csak figyelmes kutató pillantások után találjuk szembe magunkat a legfelső síkból ránk néző szemjelekkel! És majd minden képbe kisebb-nagyobb méretben, hangsúlyos - kevésbé hangsúlyos színnel épül be ez a mindent vizslató pillantás. Érdemes odafigyelni ezekre a párhuzamosan szembejövő vonalakra, foltokra.
Mindenképpen tudatos, szerepvállalást igénylő tekintetek ezek. Remélni merem a közelebbi, távolabbi találkozást.
Balázs Imre
|