Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csíkszentkirályi kiállítás 2009

2010.01.05

 Csíki Hírlap,iv.,évf.,163.szám,2009.Augusztus.24,Hétfő

Vissza kell térni a tízéves őszinteségéhez
Botár László nyitotta meg péntek délután Kasza Imre kiállítását a Vitos Mózes Általános Iskolában. A szentkirályi falunapok alkalmából ugyanis haza­tért a világot járt képzőművész, hogy alko­tásait, pályáját egykori falubelijei megismerhessék.

Kasza Imre egy kiállítás erejéig hazalátogatott. Fotó: Kristó Róbert

Kasza Imre 1952-ben született Lövétén, de 53-ban már hazakerült Csíkszentkirályra. 1964-ben a Marosvásárhelyi Művészeti iskolában kezdi meg képzőművészeti tanulmányait, 1976-ban végez a kolozsvári Ion Andreescu Főiskola festészeti szakán, ugyanebben az évben a nagyszebeni Brucken­thal Múzeumban kezd dolgozni, mint muzeológus. Tizenhárom évet dolgozik a neves intézményben, itt kezd előszeretettel a gyerekek vizuális-esztétikai nevelésével foglalkozni, rajzkört indít, de művészettörténeti előadásokkal is fejleszti nebulóit. Alkotóként több mint 60 egyéni kiállítása volt mostanig, részt vett csoportos kiállításokon és alkotótáborokban is. 1989-ben Svédországba költözik, 2003-ban megalapítja a magyar Gyermekrajz Világmúzeumot Budapesten, és Svéd­országban is létrehoz egy hasonló múzeumot Barnkonstmuseum néven. Gondolatait nemcsak vizuális formában fogalmazza meg, hanem le is jegyzi. „A le nem írt gondolat olyan, mint a meg nem fogamzott gyermek” – állapítja meg a Következmények következményei vagyunk című kötetében, mely az év minden napjára egy, vagyis 365 gondolatot fogalmaz meg. Ezenkívül a csíkszeredai Alutus Kiadónál jelent meg a Csak a beérés ideje a biztos című kötete.
Érdekes egyéniség az alkotó, hisz a gyerekkora tíz évét a legmeghatározóbbnak tartja. Pozitív és negatív benyomásait mindvégig megőrizte, a hazai élmények elegendőnek bizonyultak számára, hogy Nagyszebenben és Svédországban is megállja a helyét. Jelenlegi alkotásait két oszlopra építi, a bátorságra és a bölcsességre. „Ez az a két pillér, ami tartja a háztetőt. Hisz a bátor ember az, aki nem fél, aki mer kezdeményezni, a bölcs ember pedig az, akinek létezik saját hite, és tetteit nem a mások plagizálása vezérli, hanem egy belső szikra irányítja, gyakorlatilag önmagára talál. Az élet egy tapasztalatszerzési folyamat, mely során a bölcsességemre támaszkodva megtanulom legyőzni a félelmeimet” – emelte ki lapunknak Kasza Imre.
Nem véletlen az sem, hogy vonzzák a gyerekalkotások. „Én negyven évig tanítottam, de úgy érzem, hogy ez fordítva is fennállt, vagyis hogy a gyermekek voltak a mestereim. Mivel nagyon okos tanáraim voltak, sajnáltam alkotásaikat elherdálni, egyet sem dobtam szemétkosárba, ezért alapítottam több gyermekrajzmúzeumot is. A gyermek tízéves koráig őszinte. Talán mindenki számára az lenne jó, ha meg tudna maradni gyermeknek. Később ugyanis mindenki elromlik, több oldalról is (család, iskola) befolyások érik, a gyerek megtanul hazudni, legalábbis általánosan elfogadott, közkedvelt véleményeket szajkózni. Elveszítjük a hamvasságot, bűntelenséget, őszinteséget, hisz a külső csapások nyomán félni kezdünk. Szóval, nem tudunk gyereknek megmaradni, de vissza kell térnünk valahogy az eredeti őszinteségünkhöz, bátorságunkhoz. A művészeteknek én éppen ebben vonatkozásban érzem az erejét, szerepét, hogy rajtuk keresztül meg lehet érni ezt a katarzist, ezt a visszatérést” – összegezte gondolatait az alkotó.
Jelenlegi alkotásai rejtélymegoldásokkal foglalkoznak. „A valóság sohasem annyi, amennyit látunk, ugyanis mindig csak egy kis töredékét szemlélhetjük, és legnagyobb hibánk, hogy rögtön általánosítunk” – véli a művész. Egyik munkáján például egy olyan poharat láthatunk, mely félig van. Azt már természetesen mi döntjük el, hogy félig tele vagy félig üres. Egy másikon egy tortát láthatunk. „Te a torta melyik részét kezdenéd?” – tette fel a kérdést a művész. „Ha valaki tortát eszik, általában mindenki úgy van, hogy a habos, vagyis a legfinomabb részét hagyja a végére, mert fél, hogy nem kap elég tortát. Holott a legjobb falatokkal kell kezdeni, mert lehet, hogy mire a jóízű részhez jutnánk, elverjük az étvágyunk.”

Szőcs Lóránt