Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


a Nagy Imre-i gondolatok folytatása

2011.10.05

Szabó Andrást, a Nagy Imre hagyaték gondozóját nevezték ki a tábor művészeti vezetőjének. Az alkotótelep kurátora szerint idei a rendezvény főként a művésztelep megalapozását szolgálja, az alkotások létrehozása mellett a tábor főbb koncepcióinak kidolgozása, valamint az arculat megtervezése is hangsúlyt kap. Néhány irányelvet már kitűztek, a tábor célja nemcsak a hagyományőrzés, vagyis nemcsak a Nagy Imre-i gondolatok folytatása, hanem fokozatosan az ifjaknak szeretnének alkotási lehetőséget biztosítani. Ezt az elvet igazolja a meghívottak listája is, a tavasszal 75. életévét töltött Gaál András például Nagy Imre tevékenységének első igazi folytatója, aki sokszor a zsögödi művésztől kapott istápolást, útmutatást. Márton Árpád képzőművész szintén Nagy Imre égisze alatt kezdett alkotni Csíkszeredában, de ő párizsi útja miatt kénytelen volt lemondani a felkérést. További meghívottak: Bakó Klára és Csibi Orbán Zsófia textilművész, Dóczi András és Sárpátki Zoltán szobrász, Botár László, Kasza Imre, Mezey Ildikó, Nagy Melinda és Vorzsák Gyula festő, valamint Bartis Elemér, Orbán Endre és Siklódi Ferenc grafikus